Online fenntarthatósági kurzus indult a METU-n 2024 tavaszán
A Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platform (MEFP) keretében a 2023-24 tavaszi szemeszterben elindult egy online teljesíthető, az ENSZ Fenntartható Fejlődési Keretrendszer elvei alapján felépített „Bevezetés a Fenntartható Fejlődési Célok (SDGs) kérdéskörébe” kurzus 11 partneregyetem összefogásában. A kurzus bármely résztvevő partneregyetemen tanuló hallgató számára elérhető. A MEFP programhoz azóta további egyetemek is csatlakoztak, így összesen már 16 intézmény vesz részt a programban.
A Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platform (MEFP) Keretmegállapodást a Pécsi Tudományegyetem kezdeményezésére több egyetemmel együtt a METU az elsők között írta alá.
A Pécsi Tudományegyetem 2016-ban rakta le szimbolikusan a PTE Zöld Egyetem Program alapkövét, mely missziójaként fogalmazta meg, hogy minden a környezetben a fenntarthatóságra, fenntartható gazdálkodásra irányuló jó gyakorlatot, újítást, irányítást bátorít, a tudomány és az oktatás segítségével formálja, illetve erősíti az ökológiai tudatosságot. A Pécsi Tudományegyetem által a V4GU projekt keretében 2021-ben, illetve a korábbi években szervezett PTE Green Workshop-okon, valamint a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozón résztvevő egyetemek képviselői igényüket fejezték ki egy olyan közös platform létrehozására, ahol rendszeresen lehetőség nyílik a fenntarthatóság területén végzett jó gyakorlatok megosztására, közös akciók szervezésére, valamint szorosabb együttműködés kialakítására annak érdekében, hogy a fenntarthatósági célokat szolgáló fejlesztések minél szélesebb körben elterjedjenek.
Ebben a szemeszterben a részt vevő egyetemekről összesen 1209 hallgató vette fel a "Bevezetés a Fenntartható Fejlődési Célok (SDGs) kérdéskörébe" c. kurzust, ami a METU-n "A fenntarthatóság kora - Kérdések és válaszok" néven szerepel.
Az MEFP program kapcsolattartói a METU-n, Dr. Csete Lívia, jogtanácsos és Dr. Szeberényi András, egyetemi docens. A kurzus tárgyfelelős oktatója Dr. Szeberényi András, egyetemi docens.
"A fenntarthatóság fogalma egyre inkább nyilvánvaló az emberek és a generációk számára, és már sokan ismerik a klímaváltozásra, a környezetvédelemre vagy a megújuló energiaforrások használatára vonatkozó témákat is. Viszont arra is szükség van, hogy ezeket ne csak elméleti szinten ismerjük, hanem a gyakorlati életbe is át tudjuk ültetni. Külön öröm számomra, hogy a METU alappillére lehet egy olyan újszerű kezdeményezésnek, amely sokkal hatékonyabb és modernebb módszer segítségével juttatja el ezen információkat a hallgatóinkhoz. Ezért is indítottuk el a ‘A fenntarthatóság kora - Kérdések és válaszok’ c. kurzust, mivel ez egy remek lehetőség mindenki számára, aki szeretne nemcsak elmélyülni a témában, de valóban tenni is szeretne a környezetünkért és a jövőnkért! Igazán nagy öröm látni, hogy hallgatóinkat ilyen nagy mértékben érdekli ez a terület. Ennek egyértelmű jele, hogy összesen 122 hallgatónk vette fel a kurzust a 2023/2024 tavaszi félévben, amely a teljes hallgatói kurzus létszámának 10%-át jelenti, és ez igencsak szép eredmény!
A jelenlegi visszajelzések alapján a kurzus nagy népszerűségnek örvend a METU-n, és számos megkeresés érkezett az mesterszakos hallgatóktól, hogy a jövőben nekik is legyen lehetőségük felvenni a kurzust. Ennek előkészületeit már megkezdtük, így előreláthatólag a 2024/2025-ös tanévben az alapszakos és a mesterszakos hallgatóink számára is egyaránt elérhető lesz a kurzus egy újabb verziója.
Akik még nem éltek ezzel a lehetőséggel, azoknak pedig bátran ajánlom, hogyha tehetik, jelentkezzenek a kurzusra a következő félévben, mindenképpen megéri!" – emelte ki Dr. Szeberényi András, a METU egyetemi docense, a kurzus tárgyfelelős oktatója.
2024. 04. 17.Hírek
Újfajta utazási szemléletet és izgalmas élményeket nyújtó programokkal készül a METU a Turizmus Világnapjára
A Turizmus Világnapját ünnepeljük, amely idén egyben a Kutatók Éjszakájának első …
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2024
…
SUB SOLE kiállítás
A kultúra, ember és természet közötti kapcsolatot vizsgálja a METU Galéria legúj …
Új szakvezető a Budapesti Metropolitan Egyetem Média design területének élén
Forgács Kristóf személyében szeptembertől új médiaművész veszi át a Média design …
Gólyatábor - 2024
Az egyik legjobb gólyatáborunk volt a 2024-es! …
Új kutatás a divatról, mint modern lélektani jelenségről
A fenntartható divat és az önkifejezés kapcsolata …
MEET US - A Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kara
„A művészet a lélek üzenete a világnak” &n …
Fiktív világ kézműves technológiákkal: a legújabb divattrendekre reflektál a METU Open Showroom válogatása
A Budapest Central Europian Fashion Week (BCEFW) hivatalos kísérőeseményeként ke …