Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility METU STARTUP LAB 2022 | Budapesti Metropolitan Egyetem

METU STARTUP LAB 2022

Fókuszban a STEM szemléletű startup építéshez szükséges készségek és kompetenciák fejlesztése 

Indul a STARTUP LAB 3.0!


A Nemzeti Tehetség Program keretén belül, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Támogató) támogatásának köszönhetően, a Budapesti Metropolitan Egyetem Tehetségsegítő Tanács irányításával 2022-ben ismét elindult a sikeres műhelysorozatunk, a STARTUP LAB. A Támogató döntése alapján a STARTUP LAB 3.0 projekt 4 878 000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült. 

A 2021/2022-es tavaszi, valamint idén először, a 2022/23-as őszi félévre kibővített tehetséggondozó program, lehetőséget nyújt a hallgatóknak, hogy belekóstoljanak a startupok világába. A program fókuszába ezúttal az „innovatív tanulási környezet kialakítása egy interdiszciplináris, STEM alapú környezetben” téma került, a startup és a kreatív gondolkodás fejlesztése mellett. Idén először a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem egy 5 fős hallgatói csapattal részt vesz a műhelymunkában. Így összesen a képzésben résztvevő 30 hallgató a program során 4-5 fős csoportokban a kooperatív tanulási módszerek és projektpedagógiai technikák alkalmazásával dolgozik együtt. A projekt moduláris felépítésű. A modulok az alábbi területeket ölelik fel:

  • Humán fókuszú üzletépítés, vagy Design Thinking és HR a startupok életében
  • Prototipizálás művészeti eszközök segítségével
  • Marketing másképp, avagy fókuszban az ember!
  • Készségfejlesztés, ügyfélközpontúság, ügyfélélmény – Design Thinking és Service Design, mint a XXI. sz-i kihívásokra adott sikeres válasz
  • Nézetek és tapasztalatok a kreatív és innovatív gondolkodásban

Az egyes modulokban a hallgatók egyéni, páros és csoportos feladatokat végeznek, amelyeket közös összegzés, reflexiók és visszajelzések zárnak. A modulok során a hallgatók új digitális eszközökkel és szoftverekkel ismerkednek meg, amelyek segítségükre lehetnek a hibrid munkavégzés során. További újdonság idén, hogy minden modult követ egy gyakorlati szemléletű projekt menedzsment konzultáció, ahol a hallgatók a saját projektjeiken keresztül gyakorolják a tanult módszereket. 

A programot 2022-ben is egy nemzetközi vetélkedő zárja – külföldi partneregyetemek meghívásával –, amelynek keretén belül a már megismert és alkalmazott módszertanok alapján, a hallgatók 4-5 fős egyetemi csapatokban, digitális cégeket modelleznek és prezentációk segítségével mutatják be eredményeiket. Az idei program része egyúttal egy tanulmányi kirándulás is, amelynek során a Szegedi Tudományegyetemre látogatunk el, a hallgatók megtekintik az egyetemi startup inkubátort és megismerhetik az egyetem startup programjait is.


A képzés logója:


Fő Támogatók: