Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Darkroom | Budapesti Metropolitan Egyetem

Darkroom

Szabó Dezső főiskolai docens, Munkácsy-díjas képzőművész, Fotográfia alap- és mesterszakunk oktatójának 2019-ben megjelent Darkroom című albuma ezüstérmet nyert a rangos Tokyo International Foto Awards-on. 

A könyvet a kiadó Magyar Fotográfiai Múzeum és Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum a Book/Fine Art kategóriában indította. 

A 22 fős nemzetközi zsűri tagjai közt a fotográfus szakma szinte minden területének képviselője jelen volt, a galériavezetőtől a fotóson át a fesztiváligazgatóig. 

A monográfia Szabó Dezső 2015 és 2018 között készült négy sorozatát tartalmazza Pfisztner Gábor bevezetőjével, elemzésével. A kötet a Magyar Fotográfiai Múzeum azon kiadványai sorába tartozik, amelyek egy-egy nagy súlyú kortárs fotográfiai alkotó munkáját vagy munkáit mutatják be az adott keretek között elérhető legmagasabb, legszínvonalasabb tervezési, nyomdai minőségben.

A sorozat exkluzivitását emeli az egyes kötetek alacsony példányszáma, amely átlagosan 100 darabra korlátozódik. Olyan alkotókat mutatott eddig be, mint Barta Zsolt Péter (CodeX., 2007), Tóth György (2007), Kerekes Gábor (Megfigyelések, 2008), Pecsics Mária (Cultura, 2015), Czigány Ákos (Bet, 2017). Sorozat a közeljövőben Gyenis Tibor és Gerhes Gábor monográfiáival folytatódik.

Forrás


Szabó Dezső friss munkáiból két kiállítás is látható a közeljövőben:
Január 14-én Üres képek címmel a Vintage Galériában, és január 21-én Werk címmel a Fészek Művészklub Galériában.

Istvánkó Bea korábban megjelent írása az albumról
Lapozható album


   

Képek forrása


2020. 01. 24.

Hírek

Üzlet
Online fenntarthatósági kurzus indult a METU-n 2024 tavaszán

A Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platform (MEFP) keretében a 2023-24 tavaszi szemeszterben elindult egy online teljesíthető, az ENSZ Fenntartható Fejlődési Keretrendszer elvei alapján felépített „Bevezetés a Fenntartható Fejlődési Célok (SDGs) kérdéskörébe” kurzus 11 partneregyetem összefogásában...

fenntrathatóságicsempe

Online fenntarthatósági kurzus indult a METU-n 2024 tavaszán

A Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platform (MEFP) keretéb …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Jelölj minket 1. helyen 2024.07.10-ig!

sorredncsemplány

Jelölj minket 1. helyen 2024.07.10-ig!

KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Művészet
Camera Justitia díjat kapott a KIX, Révész Bálint, a METU oktatójának és Mikulán Dávid közös filmje

Révész Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgókép tanszék oktatójának filmje Camera Justita díjban részesült a 'Movies that Matter' fesztiválon, Hágában.

mkkcsemp

Camera Justitia díjat kapott a KIX, Révész Bálint, a METU oktatójának és Mikulán Dávid közös filmje

Révész Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgókép tanszék oktatójának fil …

Művészet
Művészet
A METU oktatójának filmje a hallgatók aktív közreműködésével készült Kék Pelikan már látható a mozikban

Csáki László, Balázs Béla-díjas dokumentum- és animációs filmrendező, a Budapesti Metropolitan Egyetem Animáció szak főállású oktatójának Kék Pelikan című filmje 2024...

kekpelikancsemp

A METU oktatójának filmje a hallgatók aktív közreműködésével készült Kék Pelikan már látható a mozikban

Csáki László, Balázs Béla-díjas dokume …

Művészet
Újraindult a RádióMETU!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy három év kihagyás után, újraindult a RádióMETU, a hallgatók rádiója! A megújult szerkesztőség Molnár Geryt főszerkesztőnek, Hornik Dominikot főszerkesztő helyettesnek választotta...

radiometucsemp

Újraindult a RádióMETU!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy három év kihagy&aac …

Művészet
Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes, a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék oktatója

Büszkén adunk hírt arról, hogy március 15. alkalmából kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes festőművész, egyetemünk oktatója...

urayszépfalvi

Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes, a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék oktatója

Büszkén adunk hírt arról, hogy március 15. alka …

Művészet
Művészet
METU-s hallgató nyerte a Graphis New Talent 2024 díjat

Habony Ágota, a METU Tervezőgrafika BA szakos hallgatója nyerte meg a Gold Award in the Graphis New Talent 2024 díjat.

habonycsemp

METU-s hallgató nyerte a Graphis New Talent 2024 díjat

Habony Ágota, a METU Tervezőgrafika BA szakos hallgatója nyerte meg a Gold Award …

Művészet
Üzlet
Növeld munkaerőpiaci esélyeidet, válaszd duális képzési formánkat!_

 Ha a METU-t is megjelölted a felsőoktatási felvételi rangsorodban jó döntést hoztál, mert nálunk: Az egyedülálló myBRAND oktatási módszertanunkat követve tanulhatsz, pontosabban építheted fel saját szakmai portfóliódat, mely vonzó lesz a munkáltatók számára is...

dualis hircsempe

Növeld munkaerőpiaci esélyeidet, válaszd duális képzési formánkat!_

 Ha a METU-t is megjelölted a felsőoktatási felvéte …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...