Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Unintended Consequences | Budapesti Metropolitan Egyetem

Unintended Consequences

Volt és jelenlegi BKF-es hallgatók is közreműködnek a június 4-én nyíló, a kortárs migráció problémakörét körbejáró kiállítás létrejöttében, amely a Magyar Képzőművészeti Egyetem Kortárs művészetelmélet és kurátori ismeretek mesterszak hallgatóinak diplomaprojektje keretében valósul meg.


A migráció kérdése személyes dilemmák során került érdeklődésük homlokterébe. A személyes érintettség erősítette az elmúlt évek alatt külföldön munkát vállaló vagy egyetemi tanulmányokat folytató - kivándorló - magyarok tendenciózusan növekvő számával kapcsolatos sajtóhírek és politikai nyilatkozatok egyre gyakoribb megjelenése. Ugyanakkor az Európai Unió felé irányuló nemzetközi bevándorlási hullám kérdésének hangsúlyosabbá válása is a témaválasztásunkat indokolja.

A művek válogatásánál – a személyes érintettségből adódóan – főként a generációs fókusz szem előtt tartása vált fontossá. Épp ezért elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy kortársaik miképp látnak egy olyan komplex jelenséget, mint a migráció és arra milyen válaszokat adnak.

A kutatás során e válaszokkal leggyakrabban filmek formájában találkoztak, így kiállításukban rövid dokumentumfilmek, animációk és videók válogatásán keresztül kívánják a migrációt övező problémákat bemutatni. Olyan filmeket kerestek tehát, amelyek nem a történeti migrációs áramlatokkal foglalkoznak, hanem a jelen szituációt veszik górcső alá.

Vizsgálódásukhoz segítségül az ’Unintended Consequences’ hívószavakat társították a migráció kapcsán felmerülő kérdések – valamint a be nem látható következmények - megvilágítására.

A kutatás során úgy találták, hogy a migráció problémáját a regionális tényezőkön túl a szubjektív szempontok befolyásolják elsősorban, így a migráció egyes eseteit nem lehet elválasztani a migráns személyétől. Ezért a kiállítás másik felvállalt nézőpontja a szubjektivitás, mellyel a migráció okának heterogén gyökereire, illetve a migrációhoz kapcsolódó életutak és személyes tapasztalatok sokféleségére kívánnak rámutatni.

Az alábbi három BKF-es munka látható majd a válogatásban:
Ottlik Anna: Kiút (Animáció alapszakos diplomamunka)
Ferge Roland: el (Mozgóképkultúra ás médiaismeret alapszakos - Kameraman alapszakos diplomamunka)
Borbás Dávid: Welcome to Europe (Mozgóképművész mesterszakos vizsgafilm)

FRISSÍTÉS: Az artportal beszámolója IDE KATTINTVA olvasható.


Megnyitó: 2015. június 4.,18.00
Helyszín: Artpool P60, Budapest, 1061, Paulay Ede u. 60.
Nyitva tartás: 2015. június. 5-14., hétköznap: 15.00-19.00, hétvégén: 12.00-19.00

A kiállítást megnyitja: Erdős Virág, költő

Kapcsolódó programok:
Kerekasztal beszélgetés: 2015. 06. 09., 18.00        
Tárlatvezetések: 2015. 06. 09., 17.00 és 2015. 06. 13., 17.00
Filmvetítés: 2015. 06. 13., 18.00

További információ az esemény Facebook oldalán vagy honlapján olvasható.


2015. 05. 28.

Hírek

Művészet
Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mesterszakos hallgatói, az őszi féléves Tervezés kurzus keretében olvasást népszerűsítő animációs rövidfilmeket készítettek a Pagony kiadó számára...

pagobyhír

Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mestersz …

Művészet
Művészet
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Oliver_orias

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon …

Művészet
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

foto20240502

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan …

Művészet
METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza

metuartus1

METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza …

Művészet
Művészet
Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összefoglalónkban.

uj kopp hir

Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összef …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

médiakonfeneciahircsempe

A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett …

KommunikációTurizmusÜzlet
Művészet
METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

fise hircsempe

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
Kiemelkedő eredmények az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar TDK kari fordulóján

Nagy Lajos király úti kampuszunkon idén is nagy sikert ért el Tudományos Diákköri Konferenciánk, melynek megrendezésére április 19-én került sor...

tdkcsempeutókomm

Kiemelkedő eredmények az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar TDK kari fordulóján

Nagy Lajos király úti kampuszunkon idén is nagy sikert &eac …

KommunikációTurizmusÜzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...