Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Matyó workshop | Budapesti Metropolitan Egyetem

Matyó workshop

A Kézműves tárgykultúra alapszak textilművesség specializációján és a Divat-és textiltervezés mesterszak textil specializációján tanuló hallgatóink Mezőkövesden jártak, ahol hímző és rojtkötő workshopon vettek részt oktatónk, Papp Anett vezetésével. A workshop a Kézműves technikák kurzus keretein belül zajlott.

A Matyó Népművészeti Egyesület textil szakosztályának vezetője, Zeleiné Pap Bernadett és kolleganője két csoportban foglalkozott a hallgatókkal. A csapat egyik fele egy virág motívum hagyományos öltéseit és a technika műhelytitkait tanulta, a másik pedig a rojtkötés alap kötéseivel ismerkedett meg. Mindeközben a mezőkövesdi motívumkincs átalakulásairól, az egyes öltözékelemek típusairól hallhattak előadást. Az oktató rendkívüli érzékenységgel és nyitottsággal fordult a hallgatóinkhoz, hiszen fontosnak tartja a népművészet kortárs átörökítését, az innovatív megoldásokat.

A workshop után a csapat a Matyó Múzeum kiállítását, találkoztak egy múzeumi szakértővel, aki különlegességekről mesélt, az egyes viseleti darabok háttértörténeteit is megosztotta velünk. Bekukkantottak az épp rendezés alatt álló kékfestő időszaki kiállításba is. 

A workshopsorozat következő részeként áprilisban egy Sashikoi workshopon vesznek majd részt a hallgatók.

2019. 03. 26.

Galéria

Hírek

Kárpát-medencei Rektori Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Cél a kárpát-medencei értékek globális láthatóságának növelése A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) adott otthont a Magyar Rektori Konferenciával (MRK) közösen szervezett Kárpát-medencei Rektori Konferenciának és kerekasztal beszélgetésnek 2024...

aláírós

Kárpát-medencei Rektori Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Cél a kárpát-medencei értékek globális …

Művészet
Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mesterszakos hallgatói, az őszi féléves Tervezés kurzus keretében olvasást népszerűsítő animációs rövidfilmeket készítettek a Pagony kiadó számára...

pagobyhír

Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mestersz …

Művészet
Művészet
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Oliver_orias

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon …

Művészet
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

foto20240502

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan …

Művészet
METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza

metuartus1

METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza …

Művészet
Művészet
Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összefoglalónkban.

uj kopp hir

Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összef …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

médiakonfeneciahircsempe

A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett …

KommunikációTurizmusÜzlet
Művészet
METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

fise hircsempe

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...