Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Libri x Metropolitan együttműködés 2021 animáció szakos hallgatóink könyvtrailerei | Budapesti Metropolitan Egyetem

Libri x Metropolitan együttműködés 2021 animáció szakos hallgatóink könyvtrailerei

A Libri Kiadói Csoport és a Metropolitan Egyetem közös, animációs könyvtrailer alkotásait mutatjuk be. 

Immár ötödik éve működik együtt a Libri könyvkiadó és a METU Animáció képzése, melynek révén a hallgatók minden évben lehetőséget kapnak arra, hogy egy általuk választott könyv számára trailert készítsenek.   

A korábbi félév munkáit bemutató cikkünk itt megtekinthető. 

Az alkotók első körben részt vesznek a kiadó által szervezett prezentációkon, ahol megismerhetik a megjelenő újdonságokat. Ebből egyet kell választaniuk, amit – természetesen – el is olvasnak. Olvasmányélményeik alapján pedig elkészítik az - általuk preferált technikákkal - a könyv kisfilmjét.  

A feladat meglehetősen összetett, hiszen nemcsak a kisfilmek vizualitásáért felelnek, hanem ők írják a narrációt is, kiválasztják a trailerhez hangját kölcsönző színészt, és kapcsolatot tartanak a kiadó részéről szakemberekkel, azaz a „megrendelőkkel”.    

 

„Az a jó tervezési feladat, ami a kereteit és műfaját tekintve pontosan meghatározható, de képes arra, hogy tartalmi szempontból évről évre új kihívásokat és kreatív megoldásokat követeljen a hallgatóktól. A METU animáció MA képzés első évében ennek a feladatnak már híre van, és várják a hallgatók.” – avatott be minket a részletekbe Csáki László docens, a METU Animáció és Média Design Tanszékének tanára.  

 

„A könyvek tartalmi gazdagsága, és a hozzájuk kapcsolódó vizuális világok, valamint a különböző célcsoportok olyan utakra terelik a tervezés folyamatát, amire nem lehet felkészülni és ki kell próbálni valami új megjelenítési technikát, narratív formát. Ez kimozdítja a megszokott tervezési komfortzónából az alkotót, és bővíti saját vizuális és dramaturgiai eszköztárát.” 

 

Ezt a feladatot órai munka keretében kapják a diákok, ami egy újabb kiváló lehetőség arra, hogy a myBRAND oktatási módszer révén már tanulmányaik alatt elkezdjék felépíteni saját portfóliójukat, amellyel képzésük végén már tapasztalt pályakezdőként pozícionálhatják magukat a munkaerőpiacon.   

 

Az elmúlt félévben összesen 8 könyvhöz készült kisfilmek: 

Rendezte: Neszvecskó Noé


Rendezte: Fekete Attila 

Rendezte: Prohászka Áron  



Rendezte: Erkel Sára 


Rendezte: Szondi Kinga 


Rendezte: Paluska Eszter 


Rendezte: Bacsa Noémi 

Rendezte: Bartis Bálint 



2021. 07. 21.

Hírek

Kárpát-medencei Rektori Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Cél a kárpát-medencei értékek globális láthatóságának növelése A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) adott otthont a Magyar Rektori Konferenciával (MRK) közösen szervezett Kárpát-medencei Rektori Konferenciának és kerekasztal beszélgetésnek 2024...

aláírós

Kárpát-medencei Rektori Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Cél a kárpát-medencei értékek globális …

Művészet
Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mesterszakos hallgatói, az őszi féléves Tervezés kurzus keretében olvasást népszerűsítő animációs rövidfilmeket készítettek a Pagony kiadó számára...

pagobyhír

Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mestersz …

Művészet
Művészet
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Oliver_orias

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon …

Művészet
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

foto20240502

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan …

Művészet
METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza

metuartus1

METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza …

Művészet
Művészet
Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összefoglalónkban.

uj kopp hir

Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összef …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

médiakonfeneciahircsempe

A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett …

KommunikációTurizmusÜzlet
Üzlet
A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletformálás

A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletformálásStratégiai megállapodást kötött a METU és a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók SzövetségeA Budapesti Metropolitan Egyetem - mint az ország legnagyobb magánegyeteme - hosszútávú együttműködésről írt alá megállapodást a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségével...

1232131525

A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletformálás

A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletf …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...