Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Lezárult a 2020-as METU STARTUP LAB projekt | Budapesti Metropolitan Egyetem

Lezárult a 2020-as METU STARTUP LAB projekt

Lezárásra került a „METU STARTUP LAB” c. projekt, amely a Nemzeti Tehetség Program keretén belül, az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2 796 000 Ft-os támogatásával valósult meg a 2020-as esztendőben. 

A METU STARTUP LAB részben új tehetségműhelyként, részben a tavalyi Kreatív gondolkodásfejlesztő műhelyre alapozva épült be szervesen a Budapesti Metropolitan Egyetem életébe ösztönözve hallgatókat és oktatókat a fejlődésre. A 2019/2020-as tanévre tervezett, de a járványhelyzet helyzet miatt az idei tanévre csúsztatott tehetséggondozó program fókusza a startup és a kreatív gondolkodás fejlesztése. A képzésben résztvevő 25 hallgató a program során 4-5 fős csoportokban a kooperatív tanulási módszerek és projektpedagógiai technikák alkalmazásával dolgozott. A projekt moduláris felépítésű volt, amelyek az alábbi területeket ölelték fel: kreatív és startup gondolkodás, HR, marketing, turizmus, pénzügyi- és projekttervezés, valamint innovatív gondolkodás. Az egyes modulokban a hallgatók egyéni, páros és csoportos feladatokat végeztek el, amelyeket közös összegzés, reflexió és visszajelzések zártak.



A hallgatók minden egyes modulban más-más csoportba kerültek, ezzel növelve az alkalmazkodóképességüket, kreativitásukat és a csoportdinamikát. A program keretében 2020 novemberében egy online nemzetközi vetélkedő is megrendezésre került, több nemzetközi partneregyetem részvételével. Az esemény keretén belül a már megismert és alkalmazott módszertanok alapján, 4-6 fős csapatokban (egyetemenként szerveződve), kreatív startup modelleket és prezentációkat készítettek el a hallgatók egy üzleti szimulációs szoftver segítségével. Az idei vetélkedőt a METU csapata nyerte, akiknek a teljesítményét a zsűri ajándékutalvánnyal jutalmazta, de valamennyi csapat és annak tagjai külön-külön is oklevelet kaptak a részvételükért és az ötletes megoldásaikért. 

A műhelymunka a következő szemeszterben is, hasonló keretek között folytatódni fog.

2020. 12. 17.

Hírek

Kárpát-medencei Rektori Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Cél a kárpát-medencei értékek globális láthatóságának növelése A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) adott otthont a Magyar Rektori Konferenciával (MRK) közösen szervezett Kárpát-medencei Rektori Konferenciának és kerekasztal beszélgetésnek 2024...

aláírós

Kárpát-medencei Rektori Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Cél a kárpát-medencei értékek globális …

Művészet
Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mesterszakos hallgatói, az őszi féléves Tervezés kurzus keretében olvasást népszerűsítő animációs rövidfilmeket készítettek a Pagony kiadó számára...

pagobyhír

Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mestersz …

Művészet
Művészet
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Oliver_orias

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon …

Művészet
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

foto20240502

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan …

Művészet
METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza

metuartus1

METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza …

Művészet
Művészet
Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összefoglalónkban.

uj kopp hir

Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összef …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

médiakonfeneciahircsempe

A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett …

KommunikációTurizmusÜzlet
Üzlet
A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletformálás

A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletformálásStratégiai megállapodást kötött a METU és a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók SzövetségeA Budapesti Metropolitan Egyetem - mint az ország legnagyobb magánegyeteme - hosszútávú együttműködésről írt alá megállapodást a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségével...

1232131525

A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletformálás

A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletf …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...