Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility II. Savaria Filmszemle | Budapesti Metropolitan Egyetem

II. Savaria Filmszemle

Chilton Flóra és Kemény Eszter filmjei díjat nyertek 

Két BKF-es alkotás is díjat kapott a hétvégén a szombathelyi II. Savaria Filmszemlén. A versenyben dokumentumfilm, kisjátékfilm és némafilm kategóriában mintegy hetven alkotás vett részt, a zsűri tagjai Szalai Györgyi, Balázs Béla-díjas filmrendező, Halmy György filmrendező és Koltay Gábor, Balázs Béla-díjas filmrendező voltak.

Chilton Flóra és Eichner Hanna Smaragdfalva című alkotása a dokumentumfilm kategória második díját hozta el. A film egy Egerszalók mellett letelepedő kis önellátó közösséget mutat be, akik a várostól eltávolodva a természetben próbálják megtalálni az igazi értékeket, az otthonukat. Hősei az ott lakók és átutazók, útkeresők és bizonyosságot lelők, akik dolgoznak, tapasztalnak, megtorpannak és újrakezdenek. Flóra a Filmoperatőr művész mesterszak első éves hallgatója.

A fesztiválon a kisjátékfilm kategória különdíját hozta el Kemény Eszter Zserbó című diplomafilmje, mellyel a rendező tavaly zárta tanulmányait a Mozgóképművész mesterképzésen.



Chilton Flóra és Eichner Hanna: Smaragdfalva

2015. 06. 16.

Hírek

Művészet
Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mesterszakos hallgatói, az őszi féléves Tervezés kurzus keretében olvasást népszerűsítő animációs rövidfilmeket készítettek a Pagony kiadó számára...

pagobyhír

Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mestersz …

Művészet
Művészet
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Oliver_orias

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon …

Művészet
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

foto20240502

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan …

Művészet
METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza

metuartus1

METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza …

Művészet
Művészet
Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összefoglalónkban.

uj kopp hir

Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összef …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

médiakonfeneciahircsempe

A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett …

KommunikációTurizmusÜzlet
Művészet
METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

fise hircsempe

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
Kiemelkedő eredmények az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar TDK kari fordulóján

Nagy Lajos király úti kampuszunkon idén is nagy sikert ért el Tudományos Diákköri Konferenciánk, melynek megrendezésére április 19-én került sor...

tdkcsempeutókomm

Kiemelkedő eredmények az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar TDK kari fordulóján

Nagy Lajos király úti kampuszunkon idén is nagy sikert &eac …

KommunikációTurizmusÜzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...