Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Hungarian Startup University Program újratöltve a Metu-n! | Budapesti Metropolitan Egyetem

Hungarian Startup University Program újratöltve a Metu-n!

2021. november 9-én rendezte meg a Budapesti Metropolitan Egyetem a Hungarian Startup University Program kapcsán az élménybeszámolóval egybekötött tájékoztatóját. A jelenlegi járványhelyzet miatt a rendezvényt hibrid rendeztük meg, azonban így is 30 diák személyesen és további 90 hallgató csatlakozott online az eseményhez. Az esemény vendégei voltak a program szervezői, házigazdái: Kölkedi Krisztián programfelelős, az Express Innovation Agency Zrt. vezérigazgató-helyettese, valamint Suba Attila programkoordinátor (NKFIH partnerkapcsolati felelős KFI Szolgáltatási Főosztály).  



A METU Hungarian Startup University Programja még a tavalyi szemeszterben indult el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával. Az idei tanévben összesen 386 tanuló vette fel ezt a tárgyat, ami a tavalyi létszámnak több mint a másfélszerese, ami jól mutatja a program iránti fokozott érdeklődést. Az e-learning típusú képzés keretén belül kiváló szakemberektől tanulhatnak a résztvevők és a tudásukat, az új készségeiket és képességeket a jövőben sikeresen tudják majd kamatoztatni a munkájukban, vagy akár saját vállalkozásaikban. 

A HSUP interaktív programját úgy alakították ki, hogy a hallgatóink különböző esettanulmányokat ismerhetnek meg, továbbá videós és podcastes bejelentkezéseket nézhetnek, hallgathatnak meg.  A képzés során mentorok segítik az előrehaladásukat és a folyamatos fejlődésüket. 

A tájékoztató végén lehetőség nyílt a hallgatóknak online és személyesen is kérdéseket feltenni, amelyekre a vendégeinktől kaptak választ. 

A program már a tavalyi év során is sikeres volt, hiszen egy hallgatóinkból álló csapat egészen a TOP10-ig jutott. 

2021. 12. 02.

Hírek

Művészet
Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mesterszakos hallgatói, az őszi féléves Tervezés kurzus keretében olvasást népszerűsítő animációs rövidfilmeket készítettek a Pagony kiadó számára...

pagobyhír

Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mestersz …

Művészet
Művészet
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Oliver_orias

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon …

Művészet
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

foto20240502

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan …

Művészet
METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza

metuartus1

METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza …

Művészet
Művészet
Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összefoglalónkban.

uj kopp hir

Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összef …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

médiakonfeneciahircsempe

A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett …

KommunikációTurizmusÜzlet
KommunikációTurizmusÜzlet
Kiemelkedő eredmények az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar TDK kari fordulóján

Nagy Lajos király úti kampuszunkon idén is nagy sikert ért el Tudományos Diákköri Konferenciánk, melynek megrendezésére április 19-én került sor...

tdkcsempeutókomm

Kiemelkedő eredmények az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar TDK kari fordulóján

Nagy Lajos király úti kampuszunkon idén is nagy sikert &eac …

KommunikációTurizmusÜzlet
Üzlet
A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletformálás

A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletformálásStratégiai megállapodást kötött a METU és a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók SzövetségeA Budapesti Metropolitan Egyetem - mint az ország legnagyobb magánegyeteme - hosszútávú együttműködésről írt alá megállapodást a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségével...

1232131525

A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletformálás

A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletf …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...