Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Forbes 30/30 | Budapesti Metropolitan Egyetem

Forbes 30/30

A Forbes szerkesztősége idén is összeállította a harminc alatti (vagy éppen harmincat töltő) sikeres fiatalok listáját az üzlet, kultúra, tudomány és sport világából. 

Büszkeségünkre a 2018-as válogatásban két METU-s is helyet kapott.

Mészáros Lúcia Divat- és textiltervezés mesterszakunk hallgatója, "illusztrációira felfigyelt a hazai divatvilág is, dolgozott az InStyle, a Glamour és a Marie Claire magazinoknak és Lakatos Márknak is, szakmai gyakorlatát az Áeronnál végezte. A saját tervezésű ruháiban épp ezért a divatillusztrációk sajátosságai köszönnek vissza."
Lúcia sikereiről többször is beszámoltunk már, a Marie Claire-ben megjelent cikkről ITT, Kézműves tárgykultúra alapszakon készített diplomamunkájáról pedig ITT írtunk.




Sóki Tamás Fotográfia alapszakunkon diplomázott, jelenleg a MOME hallgatója. "A 24 éves pécsi fotós még középiskolás volt, amikor elkezdett dolgozni az Axel Springer kiadónak, majd ezt követte a fotóriporteri munka az MTI-nél. Jelenleg szabadúszó, alkalmazott fotográfus, képei szerepeltek a The Guardian, a The Washington Post, The New York Times és a The Economist is fotóválogatásai között is."

Tamás munkáiról ITT olvashatsz.


 


Gratulálunk Lúciának és Tamásnak!

Forrás: Forbes

2018. 05. 02.

Hírek

Művészet
Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mesterszakos hallgatói, az őszi féléves Tervezés kurzus keretében olvasást népszerűsítő animációs rövidfilmeket készítettek a Pagony kiadó számára...

pagobyhír

Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mestersz …

Művészet
Művészet
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Oliver_orias

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon …

Művészet
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

foto20240502

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan …

Művészet
METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza

metuartus1

METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza …

Művészet
Művészet
Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összefoglalónkban.

uj kopp hir

Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összef …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

médiakonfeneciahircsempe

A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett …

KommunikációTurizmusÜzlet
Művészet
METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

fise hircsempe

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
Kiemelkedő eredmények az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar TDK kari fordulóján

Nagy Lajos király úti kampuszunkon idén is nagy sikert ért el Tudományos Diákköri Konferenciánk, melynek megrendezésére április 19-én került sor...

tdkcsempeutókomm

Kiemelkedő eredmények az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar TDK kari fordulóján

Nagy Lajos király úti kampuszunkon idén is nagy sikert &eac …

KommunikációTurizmusÜzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...