Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Chandigarh University Nemzetközi Hét 2019 | Budapesti Metropolitan Egyetem

Chandigarh University Nemzetközi Hét 2019

Az észak-indiai Punjab államban működő Chandigarh-i Egyetem július 8-12. között Nemzetközi Hetet szervezett, amelynek célja az oktatói szintű tapasztalatcsere volt. A rendezvényre a világ minden tájáról érkeztek egyetemi oktatók olyan szakterületekről, amelyek a házigazda intézmény széles képzési kínálatában megtalálhatók.



A METU képviseletében, Animáció és Média Tanszékünk és Animáció alap- és mesterszakunk vezetője, Kiss Melinda is részt vett az eseményen, amelyre 13 ország 25 egyeteméről érkeztek szakemberek. Az egy héten át tartó rendezvény során a helyi filmes és animációs képzés vezetőivel, tanáraival és munkatársaival zajlottak találkozók és beszélgetések, valamint több, vetítéssel egybekötött előadásra is sor került. A METU Animáció rövidfilmjeit nagy érdeklődés fogadta és sok pozitív visszajelzés érkezett. A két szak koncepciójában több közös vonás is fellelhető, köszönhetően annak, hogy mindkét képzés hangsúlyosan gyakorlatorientált és olyan tudást kíván átadni a hallgatóknak, amellyel diplomájuk megszerzése után sikeresen elhelyezkedhetnek választott szakterületükön. Ehhez igazodva, egyeztetés történt a képzések felépítéséről, az oktatott ismeretekről, az oktatásba beemelt éles projektekről, az oktatói-kutatói munkáról. Különösen izgalmas és hasznos tapasztalat volt megismerni azokat a kihívásokat, amelyekkel a fogadó intézmény szembesül az ország kulturális és társadalmi adottságaiból kifolyólag. Az ezekre keresett és alkalmazott megoldások komoly inspirációs erővel bírnak bármely felsőoktatási intézmény számára.

A Chandigarh-i Egyetem magánegyetemként működik, 2012-ben kezdte tevékenységét. A jelenleg működő közel 50 szakon több mint 26 000 diák tanul, akik India egész területéről és külföldről is érkeznek. Alapítóinak célja, hogy az intézmény minél szélesebb kör számára elérhetővé tegye a felsőoktatást és minél több szakterületen nyújtson tanulási lehetőséget a fiatalok számára.

 

 

Képek forrása: Chandigarh University

2019. 08. 12.

Hírek

Kárpát-medencei Rektori Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Cél a kárpát-medencei értékek globális láthatóságának növelése A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) adott otthont a Magyar Rektori Konferenciával (MRK) közösen szervezett Kárpát-medencei Rektori Konferenciának és kerekasztal beszélgetésnek 2024...

aláírós

Kárpát-medencei Rektori Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Cél a kárpát-medencei értékek globális …

Művészet
Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mesterszakos hallgatói, az őszi féléves Tervezés kurzus keretében olvasást népszerűsítő animációs rövidfilmeket készítettek a Pagony kiadó számára...

pagobyhír

Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mestersz …

Művészet
Művészet
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Oliver_orias

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon …

Művészet
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

foto20240502

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan …

Művészet
METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza

metuartus1

METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza …

Művészet
Művészet
Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összefoglalónkban.

uj kopp hir

Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összef …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

médiakonfeneciahircsempe

A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett …

KommunikációTurizmusÜzlet
Művészet
METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

fise hircsempe

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt

METU Craft and Design / The future generation kiállítás nyílt …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...