Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility ArtHungry 2021 – METU tervezőgrafika sikerek | Budapesti Metropolitan Egyetem

ArtHungry 2021 – METU tervezőgrafika sikerek

2021-ben immár 7. alkalommal került megrendezésre az ArtHungry Díj, amelyen a Budapesti Metropolitan Egyetem diákjai - a tavalyi sikereket folytatva - idén is remek eredményekkel szerepeltek: hét döntős és két díjnyertes METU-s pályamű született.  

A METU Tervezőgrafika alap- és mesterképzésének jelenlegi és volt diákjai közül heten kerültek be a döntőbe, két hallgató pedig díjat is nyert.  

Az ArtHungry pályazata az egyik legjelentősebb és legmagasabb színvonalú megméretési fórum a hazai design szakma világában. Az ArtHungry zsűrije idén több, mint 220 nevező műve közül választotta ki a döntőbe jutó, legjobb 57 pályázatot.  

Az ArtHungry Díj 2021-es döntőjébe hét aktív vagy már végzett METU hallgatónk jutott be sikeresen: 

Babarczy Myriam és Máhr Zsófia a döntőbe jutáson túl kiemelkedő alkotásaikkal díjat is nyertek.  

Máhr Zsófia a Képgrafika / Illusztráció kategóriában II. díjat nyert ‘MOMOTARO – Mesék Japánból’ című OMDK-s pályamunkájával, melynek témavezetője Tepes Ferenc volt. 


 

Babarczy Myriam pedig a Képgrafika / Illusztráció kategória III. Díjazottja lett ‘Fent és lent – a sarkvidékek világa madártávlatból’ című BA-s diplomamunkájával, melynek témavezetője Brittnek Andrea mesteroktató volt. 


 

Ezúton is még egyszer gratulálunk minden METU-s alkotónak! 

 

Te is szeretnél hasonló sikereket elérni? 

Ismerd meg a METU Tervezőgrafika alap- és mesterképzését!  

2022. 01. 05.

Hírek

Kárpát-medencei Rektori Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Cél a kárpát-medencei értékek globális láthatóságának növelése A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) adott otthont a Magyar Rektori Konferenciával (MRK) közösen szervezett Kárpát-medencei Rektori Konferenciának és kerekasztal beszélgetésnek 2024...

aláírós

Kárpát-medencei Rektori Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Cél a kárpát-medencei értékek globális …

Művészet
Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mesterszakos hallgatói, az őszi féléves Tervezés kurzus keretében olvasást népszerűsítő animációs rövidfilmeket készítettek a Pagony kiadó számára...

pagobyhír

Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mestersz …

Művészet
Művészet
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Oliver_orias

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon …

Művészet
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

foto20240502

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan …

Művészet
METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza

metuartus1

METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza …

Művészet
Művészet
Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összefoglalónkban.

uj kopp hir

Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összef …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

médiakonfeneciahircsempe

A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett …

KommunikációTurizmusÜzlet
Üzlet
A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletformálás

A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletformálásStratégiai megállapodást kötött a METU és a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók SzövetségeA Budapesti Metropolitan Egyetem - mint az ország legnagyobb magánegyeteme - hosszútávú együttműködésről írt alá megállapodást a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségével...

1232131525

A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletformálás

A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletf …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...