Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Arts & Science: a METU, ELTE és a Zeneakadémia integrált kurzusa | Budapesti Metropolitan Egyetem

Arts & Science: a METU, ELTE és a Zeneakadémia integrált kurzusa

A METU, ELTE és a Zeneakadémia alternatív összművészeti tudományos műhelye 


2022 tavaszán a Budapesti Metropolitan Egyetem, az ELTE TTK és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói egy integrált, Arts & Science névre hallgató kurzuson vehettek részt, amelynek célja a tudomány, a zene és a vizuális művészetek fúziója és a szakterületeken átívelő alkotás volt. 

A kurzus megvalósulásával egy egyedülálló alternatív összművészeti tudományos műhely született, lehetőséget biztosítva a három egyetem hallgatói és oktatói számára, hogy közös alkotócsoporttá alakulva, egy térben és időben gondolkozhassanak és dolgozhassanak együtt. 


Az Arts & Science kurzus megvalósulása 

Az oktatók már a szemeszter megkezdése előtt közös oktatási anyagot, módszertant építettek és folyamatosan egymást támogató, aktív, kreatív munkával érzékenyítették egymáshoz a szakterületeket, ezt követően pedig közösen facilitálták a kurzus szemináriumait. 

A szemeszter során a hallgatók vegyes csoportokat alkottak, hogy egy-egy tudományos eredményt vizualizáljanak, zenei kompozícióvá adaptáljanak, természettudományos ismeretek motiválta művészi alkotásokat hozzanak létre. 

A hallgatók csoportjai közösen alkottak koncepciókat, kutatást és kísérleteket végeztek, prototípusokat, megoldási és prezentálási javaslatokat gyártottak. 



Bemutató előadás a Bartók Konzervatóriumban 


A szemeszter végén a közös munka eredményei a Bartók Konzervatórium Új Zenei Projekt 2022 eseményén kerültek bemutatásra. 

A képzőművészet és a zene segítségével öt tudományos téma került kibontásra: a mesterséges intelligencia és a fehérjék felépítése, a természetben előforduló fraktálok, az érzelmek detektálhatósága, az evolúció lehetséges alternatív víziója, valamint a biológiai diverzitás fontossága is fókuszba került. 

  • MODERN KOLLABORÁCIÓ - mesterséges intelligencia és az ember (Papp Eszter, Schór Ádám, Szökrön Dorottya, Urbán Kristóf ) 
  • AZ ÉLET FÁJA - fraktálok a természetben (Fehér Bálint, Medvegy Anna, Persányi Zsófia, Szénássy Csaba, Tóth Fanni) 
  • MIMIX - érzelmek az arcon (Abbas Ghulam, Csernovszky Márk, Goretity Franciska, Hortobágyi Eszter, Persányi Zsófia) 
  • A NYELVI GÉN EVOLÚCIÓJA (Bushra Mourawed, Csernovszky Márk, Horváth Eszter, Veisz Richárd) 
  • BIODIVERCITY (Babarczy Myriam, Kívés Borbála, Prelozsnik Dóra, Urbán Kristóf) 


Ez úton is gratulálunk a projektekben részt vevő hallgatóknak, illetve köszönjük a METU kurzusfelelős oktatói, Brittnek Andrea és Papp Anett, valamint Eperjesi Ágnes és Nádas Gergely mentorok munkáját! 


Ismerd meg a METU művészeti képzéseit! 

2022. 06. 08.

Hírek

Kárpát-medencei Rektori Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Cél a kárpát-medencei értékek globális láthatóságának növelése A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) adott otthont a Magyar Rektori Konferenciával (MRK) közösen szervezett Kárpát-medencei Rektori Konferenciának és kerekasztal beszélgetésnek 2024...

aláírós

Kárpát-medencei Rektori Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Cél a kárpát-medencei értékek globális …

Művészet
Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mesterszakos hallgatói, az őszi féléves Tervezés kurzus keretében olvasást népszerűsítő animációs rövidfilmeket készítettek a Pagony kiadó számára...

pagobyhír

Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mestersz …

Művészet
Művészet
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Oliver_orias

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon …

Művészet
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

foto20240502

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan …

Művészet
METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza

metuartus1

METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza …

Művészet
Művészet
Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összefoglalónkban.

uj kopp hir

Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összef …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

médiakonfeneciahircsempe

A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett …

KommunikációTurizmusÜzlet
Üzlet
A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletformálás

A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletformálásStratégiai megállapodást kötött a METU és a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók SzövetségeA Budapesti Metropolitan Egyetem - mint az ország legnagyobb magánegyeteme - hosszútávú együttműködésről írt alá megállapodást a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségével...

1232131525

A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletformálás

A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletf …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...