Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility ALUMNI HALLGATÓNK, FARAGÓ PÉTER GYÖRGY GONDOLATAI #METUALUMNISTORIES | Budapesti Metropolitan Egyetem

ALUMNI HALLGATÓNK, FARAGÓ PÉTER GYÖRGY GONDOLATAI #METUALUMNISTORIES

Frissen indult sorozatunk, a #metuALUMNIstories a METU örökdiákjairól szól, akik értékes gondolataikat, emlékeiket osztják meg az egyetemmel és szakmai történetükkel kapcsolatban. Mi a legnagyobb tanulság, amire a METU megtanította őket? Hogyan definiálnák a sikert? Milyen kihívásokkal szembesülnek a gyorsan változó 21. században, és hogyan próbálják ezeket leküzdeni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre ad választ a #metuALUMNIstories. Fogadjátok szeretettel Faragó Péter György történetét!     


 

Fotó: Németh Kata, METU alumni, Fotográfia szak 

 
 

Miért választottad a METU-t?  

Már 13-15 éve is a Budapesti Metropolitan Egyetem elődjéhez (korábban: BKF – Budapesti Kommunikációs Főiskola) szerettem volna érkezni a középiskola befejezését követően, azonban az élet másfelé sodort. Már önállóbb létezéssel, szakmai tapasztalatokkal a hátam mögött döntöttem úgy 2016-ban – az álmaimat megvalósítva –, hogy ideje a METU-ra jönnöm. Elsőként ebben az évben a Kommunikációs és médiatudomány mesterszakra érkeztem, majd 2019-ben az Újmédia grafikus szakirányú továbbképzéssel bővítettem és frissítettem a tudásomat. Azt kell mondjam, nem véletlenül vártam, hogy beteljesítsem az álmom: talán éppen ezért sem akarom elhagyni az Alma Matert a mai napig. 

 

A METU alatt/után hol helyezkedtél el, mi volt a feladatköröd? Azóta milyen szakmai kihívásokban volt részed, és hogyan lendültél túl rajtuk?  

Az egyetemi évek alatt a TVGO online szerkesztője voltam több mint három és fél évig, okleves kommunikáció- és médiaszakértői képesítésemet pedig Magyarország legnagyobb magánvállalati csoportjának Kommunikációs Igazgatóságán igyekeztem hasznosítani. 

Az Egyetemi tapasztalatok, ambícióim, valamint az időközben termékennyé váló projektjeim 2020-ban egy saját vállalkozás, a Media iSoulutions felé sodortak, amelyben megleltem a boldogságomat. Ki tudom élni a választási lehetőségeim szabadságát, ez viszont nem csupán felelősséget, hanem kreatív korlátlanságot is jelent számomra. 

Sok kihívással találkoztam az évek alatt, de ezek sokkal inkább a szakmai és emberi kapcsolataimban voltak jelen, mint a munkámban. Az utóbbit mindig is a tökéletességre való  törekvés jellemezte, melyet nem mindenki ért meg. Talán ez az, amit nekem kellett megértenem és elfogadnom, illetve az átlagosnál jobban idomulnom az igényekhez, elvárásokhoz – ez viszont nem jelentett számomra nehézséget. 

 

Mi okozza számodra a legnagyobb kihívást a gyorsan változó 21. században, és hogyan próbálod leküzdeni?  

Talán a maximalizmusom letörése, ami manapság lehetetlen, ha egyben szeretnénk maradni. Illetve az is, hogy vállalkozóvá válásommal tudomásul kellett vennem az idő és a térben történő mozgás lehetőségeinek határait – ezen napjainkban is dolgozom még. Én is ugyanolyan nehezen tudok megküzdeni a napi 24 órával, mint bárki más, a mai napig „tréningelem” magam időmenedzsmentből, és ha nehezen is, de minden szívemhez közel álló dolgot véghez tudok vinni. 

A legnagyobb mumus mégis a „NEM”: az, hogy nehezen tudtam lemondani dolgokat, kéréseket, feladatokat. A fentiek viszont megtanítottak arra, hogy ilyen nézőpontból is képes legyek saját magam menedzselésére. 

 

Mi a legnagyobb tanulság, amire a METU megtanított?   

Hogy valóban merjek álmodni, merjek lépni is ezekért. Megvalósítani olyan dolgokat, amelyeket szívből szeretnék létrehozni, amelyekkel szívesen foglalkozom, és amiben látok perspektívát. Mert ezekből lesz eredmény – ha nem ma, akkor holnap. De lesz. 

 

Mi az, ami motivál a nehezebb napokon?  

Vállalkozóként az elmúlt kicsivel több mint egy évben ráébredtem a következőre: vannak magaslatok és mélységek. Már-már klisé, hogy a magaslatok megéléséhez kellenek a “padlófogások” is. Ezeket a mélységeket igyekszem intenzíven megélni, átgondolni, mit és hogyan látok. A felfelé kapaszkodásnak pedig része a visszatekintés: ilyenkor átgondolom, honnan jövök és merre tartok. Felidézem a személyesen és közösen megélt sikereket, projekteket, munkákat. Ezek segítenek az újabb hegymenetben. 

 

Számodra mi a siker definíciója?  

A siker sokféle számomra: lehet olyan élmény, eredmény, amely boldoggá és többé tesz. Többé tesz az eredményhez vezető úttal, a fejlődéssel, amelynek van valamilyen apró hozadéka. A siker nem feltétlenül  óriási dolog: lehet egészen pici, személyes, de akár óriási, több embert, kisebb-nagyobb csoportot érintő. 

 

Mit üzennél az alumni társaidnak? 

Merjetek álmodni, merjetek szeretni, merjetek boldognak lenni – bármilyen áron! Az élet nem mérhető  fizetőeszközben. Ha kellőképpen elkötelezettek vagytok valami iránt, az meghálálja majd az abba fektetett pozitív energiát és szeretetet – igen, előbb-utóbb pénzben kifejezve is. 

 

Mi a kedvenc idézeted? 

Mióta az eszemet tudom, a Facebookon egyetlen idézet van az adatlapomon: "You can't put a limit on anything. The more you dream, the farther you get."  

"Semmit sem lehet korlátozni. Minél többet álmodsz, annál messzebbre jutsz" – nyilatkozta egyszer Michael Phelps 23-szoros olimpiai bajnok amerikai úszó, minden idők legsikeresebb olimpikonja. Szerintem igaza lehet. 

 

Mit jelent neked a “METU-s egykor, METU-s örökké” szlogen? 

A “METU-s egykor, METU-s örökké” szlogen nekem a múltam (a megszerzett tudást és képesítéseimet jelenti), de a jelenem is. A szlogent nem csupán magaménak vallom, élem is. A METU Marketing Hallgatói Team-jének alumni tagjaként a rendezvények kimondhatatlanul lelkes közreműködője vagyok a mai napig, de a Radio METU-s vezetői széket sem hagytam még magam mögött. A jövő pedig kifürkészhetetlen… 

2021. 11. 15.

Hírek

Kárpát-medencei Rektori Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Cél a kárpát-medencei értékek globális láthatóságának növelése A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) adott otthont a Magyar Rektori Konferenciával (MRK) közösen szervezett Kárpát-medencei Rektori Konferenciának és kerekasztal beszélgetésnek 2024...

aláírós

Kárpát-medencei Rektori Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Cél a kárpát-medencei értékek globális …

Művészet
Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mesterszakos hallgatói, az őszi féléves Tervezés kurzus keretében olvasást népszerűsítő animációs rövidfilmeket készítettek a Pagony kiadó számára...

pagobyhír

Animáció mesterszakos hallgatóink készítettek animációs rövidfilmeket a Pagony kiadónak

A Budapesti Metropolitan Egyetem elsőéves Animáció mestersz …

Művészet
Művészet
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Oliver_orias

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon …

Művészet
A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

foto20240502

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem

A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan …

Művészet
METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza

metuartus1

METU X Artus Stúdió előadás: Kérész Művek 81. - Hasítunk

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói és az Artus közös performansza …

Művészet
Művészet
Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összefoglalónkban.

uj kopp hir

Kopátsy Sándor: KOPP! - pályázat díjazottak

A Kopp - pályázati munkákból kiállítás nyílt, a díjazottakról olvashattok összef …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

médiakonfeneciahircsempe

A METU oktatóinak előadása a XII. Nemzetközi Médiatudományi Konferencián

A METU oktatóinak előadása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett …

KommunikációTurizmusÜzlet
Üzlet
A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletformálás

A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletformálásStratégiai megállapodást kötött a METU és a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók SzövetségeA Budapesti Metropolitan Egyetem - mint az ország legnagyobb magánegyeteme - hosszútávú együttműködésről írt alá megállapodást a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségével...

1232131525

A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletformálás

A környezetvédelem kulcsa a tudás és szemléletf …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...